Gulag történetek

Nyomtat

Gulag történetek

Máthé Áron (szerk.): Gulag történetek : dél-alföldi magyarok és magyarországi németek a szovjet munkatáborokban. – Kiskunmajsa, 2017

Hiánypótló kötet jelent meg Kiskunmajsán a Gulag  Emlékévben a Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár  sikeres pályázatának eredményeként. A könyv bemutatójára a könyvtárban került sor 2017. március 7-én. Pap Eliza kiskunmajsai történész így ajánlotta az elkészült művet:  „A kötet elkészítésében több szakember, történész, helytörténész vett részt, név szerint: Dr. Máthé Áron, Dr. Miklós Péter, Körösi Mihály, Polgár Zoltán, Végső István és Pap Eliza.

A kötet röviden így jellemezhető: hat tanulmány, egy régió, három megye, több ezer megdöbbentő életút és tragédia. A kötetet Dr. Miklós Péter történész-muzeológus, a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatója, Vásárhelyi Dániel építész és Pap Eliza történész, a Konecsni György Kulturális Központ dolgozója mutatta be. Az est legfelemelőbb pillanata építész úr előadása volt, aki édesapja, Vásárhelyi Dániel élettörténetével ismertette meg a szép számban megjelent hallgatóságot. Édesapját 20 évesen, MÁV forgalmistaként 1944. október 22-én hurcolták el a szovjet katonák malenkij robotra a kiskunmajsai vasútállomásról. Neki köszönhetjük, hogy városunk történetének ezen sötét epizódja több, mint 70 év távlatából további fontos adalékokkal bővülhetett. Településünkről 1944-ben és 1945-ben 15 férfit és 6 nőt hurcoltak el „malenkij robotra” a Szovjetunió területére.

Az előadás végén a tanulmányköteteket ingyen haza lehetett vinni, amit a szerzők dedikáltak. A téma iránt érdeklődők a dedikált kötetet a Városi Könyvtárban kézbe vehetik és olvashatják.

A kötet megjelenését az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő és a Gulag Emlékezet Bizottsága támogatta.”  A nyomdai munkálatokat a Majsa Lapnyomda, Szekeres Béla vezetésével készítette.

Minden helytörténet iránt érdeklődő olvasónknak ajánljuk!