www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2022 Országos Könyvtári Napok felhívás
 
 

Országos Könyvtári Napok felhívás

Nyomtat

okn plakt

Hamarosan kezdődnek az egy héten át tartó Országos Könyvtári Napok, melyhez könyvtárunk is évről-évre kapcsolódik színes, változatos programokkal!

Várunk minden kedves érdeklődőt, csoportokat, osztályokat, hogy csatlakozzanak hozzánk! 

 

 okn plakt

BEVEZETŐ

„Nagyon figyelj, mert a világot teszed is azzá, aminek látod.”
(Fodor Ákos)

Ebben az évben már tizenhetedik alkalommal kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség koordinálásával a hazai könyvtári rendszer ismét készen áll arra, hogy különleges, rendhagyó tartalommal töltse meg az október eleji napokat. A 2022. év eseményeinek tervezésekor kiemelten figyeltünk arra a tényre, hogy országszerte 70. születésnapjukat ünneplik a megyei könyvtárak. 1952-ben egy minisztertanácsi határozat rendelkezett a megyei könyvtárak létrehozásáról, amely elsőként Békéscsabán jött létre, majd a többségük októberben. Szeretnénk az idei Országos Könyvtári Napok alatt emlékezni erre a fontos lépésre, és sokféleképpen felidézni az azóta megtett utat. Az elmúlt évben a projekt keretében 1514 település 1793 intézményében 5067 eseményre került sor, amelyen 218 999 érdeklődő figyelmére számíthattunk. Az összehangolt működés – a megyei hatókörű városi könyvtáraktól kezdve az iskolai, felsőoktatási és országos szakkönyvtárakon át a kistelepülések könyvtári szolgáltatóhelyéig – ismét megmutathatja, hogy a figyelemfelkeltő tematika, a lakosságot érdeklő témák változatos módszerekkel történő megközelítése sokakat vonz. A könyvtárosok egy héten át olyan lehetőségeket kínálnak látogatóiknak, partnereiknek, ami minden évben – a meglévők megerősítése mellett – újabb és újabb szolgáltatásokat népszerűsít, s ezek nagy része be is épül a könyvtárak mindennapjaiba. Jó alkalom ez a programsorozat arra is, hogy erősítse a könyvtárak, könyvtárosok szakmai, emberi kapcsolatait.

A projekt témakörei:

  • Esély az információhoz – 70 évesek a megyei könyvtárak
  • Esély az emberi méltósághoz
  • A múlt ismerete a jövő esélye
  • A gyerekek és fiatalok esélyei, jogai
  • Esély az egészséges élethez
  • A családok esélyei
  • Az állatok esélyei

Október 9-én ismét a várva várt Könyves vasárnap! A könyvtárak rendhagyó programokkal, rendkívüli könyvtárnyitással, sokféle meglepetéssel várnak minden korosztályt. A mesedélelőttök, bábműsorok, irodalmi játékok, könyvbemutatók, tárlatok és különféle pályázatok között nem lesz könnyű a választás. Bár ebben az évben nagyon nehéz körülmények között – háborús környezetben, energiaválsággal küzdve, lopakodó vírushelyzetben – kerül sor az Országos Könyvtári Napok programjaira, mégis abban bízunk, hogy az emberek még inkább felismerik: szükségük van egy biztos pontra, amely mindenkinek egyforma esélyeket nyújt, s így az idei könyvtári programokra is megtelnek a könyvtárak.

Budapest, 2022. szeptember 7.

 

Ramháb Mária

elnök

Informatikai és Könyvtári Szövetség

 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022