Helytörténeti könyvbemutatók a könyvtárban

Nyomtat
14

Helytörténeti könyvbemutatók a könyvtárban

 Majsa Napok, Főtéri Sokadalom újabb kiemelkedő eseményén vehettek részt az érdeklődők, ami a „Jövőnk gyümölcsei, a jelen fáin a múltból gyökereznek” TOP – 5.3.1 - 16 – BK1 – 2017 – 00012 számú pályázatból valósult meg.

 A Helytörténeti könyvbemutató mindig egy különleges ünnep egy település életében. A mai nap is ilyen volt. Majsai Kalendárium és Helytörténeti olvasó - és képeskönyv címmel új könyvet mutathattunk be az érdeklődőknek. A szerzők Nahimi Péter történész, kommunikációkutató szakember és Fodor Ferenc főmuzeológus voltak - köszönet munkájukért. Gyöngyösi István helytörténet kutató beszélt Fodor Ferenc – váratlan betegsége miatti távollétéből adódóan - a könyvek megszületésének gondolatáról. A Kiskunmajsai képeslapok nagy gyűjtője. Szenvedélye,- korunk és helytörténeti ismereteinknek, képeslap anyagának összefoglalója. A képeslapok majd kétszáz évet magában foglalnak és mesélnek Kiskunmajsa életéről.  Dr. Törökné Kuklis Edit könyvtáros beszélgetőtárs faggatta a szerzőket a könyvbemutató kapcsán. Többek között szó volt

„Kérem meséljenek nekünk, a könyvek tartalmáról, hogyan készültek, mit is tartalmaznak, melyik korszakot és térséget mutatják be könyveikben?

Miért fontos minden településnek, hogy foglalkozzanak, és maradjanak fenn írott emlékeink, dokumentumaink, fotóink, szobraink, épületeink és hagyományaink…

Helyi értékeink, ami a múlt ismerete nélkül a jelen szorgalmával a jövőt segítheti. Mint a gyökér, ami a törzset tartja, a törzs, ami az ágakat tartja, hogy lombot és gyümölcsöt hajtson, teremjen. Hol vannak a fiatalok az ifjú generációk, akiknek átadható -e a stafétabot?

Nahimi Péter hitelesen és nagy alázattal beszélt az elődök munkájáról, és azok fontosságáról is. A Helytörténeti olvasó - és képeskönyv mintegy folytatása az elődök munkájának – ahogyan a Majsai kalendárium sok képanyaggal illeszkedik a szövegkörnyezet tartalmához. Elődjeink hagyományairól, életéből, körülményeiből ad ízelítőt egy szépen felépített ünnepi kalendárium beillesztésével. Szó volt a gyűjtési munkák folyamatairól, a kronológiáról a forrásgyűjtéstől a képanyagok feltárásától és a forrásmunkák illeszkedésétől a tematika összeállításától a szerkesztésig. A kézirattól a lektorálásig és a végleges formátum eléréséről.

A szereplőkről a még élőkről és megszólaltatottakról és a visszaemlékezőkről. Mindenki hozzátesz valamit – így készülnek el, generációkat átívelő és összekötő helytörténeti könyveink- meséli Nahimi Péter, aki színesen és lélek melengetően anekdotázott egy -egy történet élőszavas elmesélésén. A közönséget visszavitte a múltba, mint egy varázslat, és már többen is interaktívvá tették felidézésekkel, visszaemlékezéssekkel a könyvek tartalmát.

Piros pozsgásak lettek az arcok, felcsillantak a szemek, sok közös emlék került elő. És így lett kerek a helytörténeti könyvbemutatók ünnepi napja, ami az „ Olvasás napja” ünnepi napja is volt könyvtárunk és olvasóink számára.

A múlt, - jelen volt a mai találkozón, az itt élő emberek gyűltek össze, emlékezni, élményt adni, találkozni, megélni a jelenben a múltat, hogy jövő növekedhessen belőle. Ahogyan a pályázat címe is írja… igaz volt, nem mese.

A közönségtalálkozó- könyvbemutatón révbe ért a megvalósuló cél.

Ünnep volt a könyvtárban. A könyvek ünnepe. A helytörténet ünnepe. A Majsa Napok Főtéri Sokadalom ünnepe. A Búcsújárás, Körmenet, Mária nap ünnepe. Hagyományaink, értékeink, a történelmünk a társadalmunk a gazdaságunk a néprajzunk az épített és szellemi kincseink. A kultúránk. A családok – és családfája. Az iparos és a kereskedő. A gazda és a patikus. A kocsmától a betyárvilágon át a hivatalig. A templom, a Kálvária a Bagolyvár vagy Fészek a Csárda és a pusztaromantika vajon, hogy megfért ebben a megvilágításban?! Nem szúrt, mint a királydinnye a rónaságban. Ünnep volt a léleknek is emlékezni.

Végül megfogalmazott igény merült fel egy korábbi felvetésre ismét: Legyen a könyvtárban a helyismereti gyűjtemény részlegen egy helytörténeti klub. És miért is ne? A tenni akarók találkozóhelye, ideális a helytörténet, helyismeret iránt elkötelezetteknek. És azoknak a fiataloknak, akiket nagyon várnak – elköteleződni a múlt további kutatására, feltárására, annak megértésére, összefüggéseire – itt és most a jelenben. Legyen lombja és gyümölcse a gyökereinknek. A könyvet többek között: Zsidó Péter, Takács István, Csábrády János, Kozma Huba, Csík Antal és Hanga Máté -nak köszönik meg a szerzők, tisztelegve és fejet hajtva az élőknek és az elmenőknek -   áldozatos, értékmentő munkájukért. Nahimi Péter, Fodor Ferenc és Gyöngyösi István helyi alkotókkal csak fényesedik a múltunk és feltárul benne a jelenünk. Köszönjük a közönségtalálkozót és könyvbemutatókat minden résztvevőnek.  A megjelent könyveket pedig megtalálhatja minden érdeklődő a Kiskunmajsai Város Könyvtárban. Információ: 06 77 481 630; 06 70 510 80 74 és személyesen a könyvtárban.

A megjelent könyvek: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Kiadványa, 2022.  

1 2 6

8 10 12

14 15 16