www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2022 Legendás út - könyvbemutató
 
 

Legendás út - könyvbemutató

Nyomtat
5

Legendás út – könyvbemutató - közönségtalálkozó helyszíne volt a Kiskunmajsai Városi Könyvtár.

 

 BÁCS – KISKUN MEGYEI LEGENDÁRIUM, MINT A MEGYEI IDENTITÁSFEJLESZTÉS ESZKÖZE – avagy hogyan készült a megye legendáit és történeteit megelevenítő Legendás út című kötet.

Ezen a szép rendezvényen a város lakosságának a kultúrát ma a művészetek, a történelem az írás a könyv, a múltidéző hagyományok ötvözték. Értékeket bemutatni itthon és megyeszerte. Országunkban és határon túl is.  Így gondolták ezt Bács-Kiskun megye szakemberei a Megyeháza vezetői és segítő szakemberek. A „Közösségépítő terasz – udvar ’art „befejező programja egy különleges ajándék program lett a kiskunmajsai és térségbeli lakosság számára.

 Vendégeink voltak:

  • Pócsik Olga képzőművész, középiskolai tanár a könyv illusztrátora több száz diák kedvence, kreatív színes, sokoldalú - a tanítás és alkotás mellett családanya, két gyermek boldog anyukája. Élménytáborai évek óta teltházzal zajlanak. Közösségteremtő - közösségi, segíteni, adni tudó csupaszív ember.    
  •      Hajagos Csaba – történész -muzeológus – kulturális örökségvédelmi szakértő a Kecskeméti Katona József Múzeum Történeti–Néprajzi Osztályának történész-muzeológusa, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Vidéktörténeti Témacsoportjának megbízott tudományos kutatója. Magyar Arany Érdemkereszt és Pulszky Károly díjas kutató. Munkáját dicséri többek között a Szanki Kiskun Emlékhely és a Büszkeségpont. A Kömpöci történelmi és helytörténeti múlt kutatása. Több szálon való kötődése Kiskunmajsához és Térségéhez évtizednyi. Bács - Kiskun megyéhez, Kecskeméthez, Nyárlőrinchez pedig egész élete, családja, munkássága, hivatása és elhivatottsága köti. Ahogyan a focihoz való szenvedélye is.

  •       Beszélgetőtárs: Szekeres Béla média - és kommunikáció szakértő a KVT ügyvezető igazgatója. Könyvkiadó - szerkesztő. Közösségteremtő, lokálpatrióta, érték és hagyomány őrző. Nyomda alapító és humanitárius önkéntes több helyen. Hobbija a fotózás és a gasztronómia. Az új dolgok kipróbálása, brand - ek építése - munkájában már inkább elhivatottság. Ahogyan a tehetségek, kincsek felfedezése. Bármilyen korosztályban.  Felelős, tudatos ember a nemzettudat elmélyítésében is. Ő az, aki otthon van Kígyóspusztán, Erdélyben, Kecskeméten éppúgy, mint Kiskunmajsán és Bács - Kiskunban. De egy felhőkarcoló tetején sem esne kétségbe egy jó fotó kedvéért, bárhol a világban. De onnan is hazajönne.

A közönségtalálkozón Hajagos Csaba történész - muzeológus szemmel mutatta be a könyv tartalmát. Pócsik Olga képzőművész a könyv illusztrációit készítette. Bő 100 rajz, még több vázlat készült el, folyamatosan konzultálva a szerzővel Császár Levente mesemívessel és Hajagos Csaba történésszel. Hiteles és korabeli anekdotákhoz, néprajzhoz, tájegységekhez, szokásokhoz, hagyományokhoz és kortörténeti dokumentumokhoz igazítva a vizuális képet. Mindebben segítségül volt és koordinálta Szekeres Béla, aki a könyv egyik megálmodója volt. A gyönyörű alkotások és legendák életre keltek a beszélgetés alatt. A Legendás út, több, mint képes történetek gyűjteménye. Egy olyan kötettel ajándékozza meg az olvasót, ami közelebb visz gyökereinkhez. Érthetőbbé teszi múltunkat, identitásunkat a saját életünket, otthonunkat, környezetünket, magyarságunkat, hagyományainkat. Értéket adó, értékes felfedezőútra vivő könyv. Elgondolkodtat, ismereteket ad - vizuális élményt. Önmagunk külső -belső világának felfedezését.   Az út végén – a könyv végén - elérkezünk a katarzishoz – megérkeztünk. Itthon vagyunk. Miénk ez az út. Szívünkig ér. Jó itt élni. Bács-Kiskunban boldogabban. Van dolgunk a világban -nem is kevés. De milyen szép, színes ez a magyar és kiskun világ! A homok nem lehúz, hanem aranylóan megtartó rónaság. Valahogy így éreztünk mindannyian a beszélgetés végére. Rácsodálkoztunk a három vendégünk alázatára, hitére és mélységes tiszteletére. A tűzre, ami bennük ég – az identitás megőrzésére, megtalálására és átadására.

A csodálatos könyv és beszélgetés mellé, megkaptuk azt az élményt, amivel erősebbé váltunk. Lélekben, közösségben, tenni akarásban. A legendából valóság született.

Köszönjük szépen mindazoknak, akikkel végig mentünk a Legendás út- on. Szeretettel ajánljuk mindenkinek. A bemutatót követően hosszas dedikálás és könnyed baráti beszélgetés következett. A boldog arcok mindent elmondtak.

1 2 3

4 5 6

7 8 9

 

 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022