Mesefilm maraton nagy sikerrel!
|
A városi könyvtár szervezésében először próbálkoztunk a mesék képi világának megjelenítésével. A vizuális nevelés része már ovis korban a gyerekek szövegértéséhez való segítség egyik lehetősége. A képek és a képzelet ereje összefonódik. A képzelőerő előhívja a gyerekek kreativitását, motivációját és fantáziavilágát. Az önmaguk belső képi világa és a világról alkotott belső képek a mesék művészeti ágainak bekapcsolásával, - mint film, diafilm, zene, dalok, alkotás, dramatizált játékozás, bábjátékozás, mind segíti a gyermek eligazodását a világ dolgaiban – s benne elhelyezi önmagát. Érzékszervekre hat és lélekerősítő a kisgyermekek számára. Nem helyettesíti az élőszavas mesemondást, de kiegészíti azt az élményt.
„A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás véges.
A képzelet felöleli az egész világot.
A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titokzatosága. „
(A. Einstein)
A Mesefilm maraton – felhívásra a helyi oktatási intézményekből 7 csoport jelentkezését tudtuk fogadni. 165 gyermek és kísérő pedagógusok vettek részt a programon.
Az esemény a Hungarikum pályázat Helyi Érték és Irodalmi sétaTér 2021/8268 – segítségével valósult meg.