Fodor Ferenc néprajkutató új kötettel ajándékozta meg szülőföldjét, Csólyospálost
|
Az igényes kivitelezésű gyöngyszem Csólyospálos lakóit, életét mutatja be a felmenőktől napjainkig. A sok fotó nagy gyűjtőmunka és a hozzátartozó kutatómunka meghozta gyümölcsét. Fodor Ferenc néprajzkutatót a néphagyományok sorozatunkban mutattuk be honlapunkon. Elkötelezett lokálpatrióta és a helyi alkotókkal összefogva több tanulmány és kötet szerzője. Köszönjük, hogy a könyvtárunkba került kötetekkel helyismereti állományunk gazdagodott. Bízunk benne, hogy a későbbiekben a járvány elmúltával, közönségtalálkozóval egybekötött könyvbemutatón találkozhatunk a szerzővel. Sok kiskunmajsai barátja, iskolatársa, rokona, sporttársai, tanárai örömére és a helytörténetet kedvelő emberek számára is nagyszerű élményben legyen részünk.
A jövőben új sorozattal bővítjük a meglévőt: irodalmi kalendárium, népi hagyományaink – kincses kalendárka mellett helyismereti könyvek, portrék képes sorozatával bővítjük. Illetve Arcképcsarnok a könyvtárban címmel, online térben indítjuk útjára azt a különlegességnek ígérkező bemutatót, amiben a kiskunmajsai könyvtár vendégei voltak az írók, költők, színművészek, művészek, tudósok, közéleti személyek.
Több mint 100 portré kerül bemutatásra, a későbbiekben megtekinthetőek egy irodalmi séta vagy könyvtári látogatás alkalmából is. A nyitás után tárlatvezetést tervezünk szolgáltatásként is bevezetni. Általános és középiskolás diákoknak osztályoknak javasolt élmény irodalom óra. Intézmények, civil szervezetek, egyesületek számára pedig irodalmi séta – tárlatvezetéssel – kulturális kikapcsolódásra ajánljuk programként.