Itthonról otthonosan irodalmi est

Nyomtat
thumb kozmahuba2017 5 

Kiskunmajsán 2017. június 13-án irodalmi estet tartottak a kiskunmajsai Városi Könyvtárban. A meghívott vendégek Dr. Kozma Huba és Nahimi Péter voltak. 

 Sok vendég jelent meg a rendezvényen köztük Csík Antal helytörténész és jómagam, a 88. Ünnepi Könyvhét alkalmából.

 Az előadás kezdetén a két előadó: Dr. Kozma Huba és Nahimi Péter személyes emlékeiket osztották meg a hallgatósággal, többek között megismerkedésüket és a kölcsönös tisztelettel egybekötött baráti viszonyuk kezdetét.

A továbbiakban (irodalmi est révén) irodalmi témával folytatták az előadásukat. Nahimi Péter megemlítette Babits Mihály „Az írástudók árulása” című könyvét és ebből következően az „írástudók”, tehát az értelmiség szerepének változása az elmúlt körülbelül két évszázadban, illetve napjainkban (többek között szó esett a „nemzet költőjének” Petőfi Sándornak  „ A XIX. század költői” című verse is). Az előadás hátralévő részében napjaink médiájáról (többek között a bulvármédiáról) és azok társadalomra gyakorolt hatásáról volt szó.

Az előadás végén pedig a napjainkban már szinte mindannyiunk életében jelen lévő új eszközök, az okostelefonok társadalmi hatásáról volt szó. Zárásképpen pedig az egyik vendég egy erdélyi költő versét olvasta fel és ebből következően szó esett az erdélyi irodalom néhány óriásáról, többek között Wass Albertről.

Összességébe véve egy nagyon hasznos és tartalmas előadáson vehettem részt. Ráadásul annak különösképpen örültem, hogy a jövőben is lesznek ilyen jellegű előadások.

Hanga Máté történész

 

Könyvtárunk felkérésére időnként vendégeink „tollából” kapunk – értékes beszámolókat.

Köszönjük az új generációk megszólalását, hiszen a BESZÉLGETŐKÖNYV – ettől elevenedik meg és kapja meg az írásos mű értéke mellett a jelen folytonosságát. Olvasóközönségünk és a városlakók igénye a szellemi műhelyek kialakítása – ahogyan ennek szép példája a már működő KULTÚRPERECEK a Kulturális Központban, a MÚZEUMI ESTÉK a kiskunmajsai múzeumban és a Városi Könyvtárban a KÖNYVKLUB – utódjaként a „hangos”  BESZÉLGETŐKÖNYV. Az irodalmi estet baráti beszélgetések, vidám anekdotázás zárta a könyvtár teraszán az aranyló naplementében stílszerűen a költő Arany Jánosra is emlékezve.

Legyen sok közös élményünk!

thumb kozmahuba2017 1 thumb kozmahuba2017 2 thumb kozmahuba2017 3

thumb kozmahuba2017 4 thumb kozmahuba2017 5 thumb kozmahuba2017 7