www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2016 Könyvbemutató a könyvtárban
 
 

Könyvbemutató a könyvtárban

Nyomtat
thumb majsaiarcok2016 6 

Majsai arcok címmel tartotta meg könyvbemutatóját a Városi Könyvtárban a szerzőpáros. 

 

Több mint félszázan voltak kíváncsiak a 21 majsai „arcot” bemutató könyvre, és többen a főszereplők közül is jelen voltak a bemutatón. Szekeres Béla alpolgármester, a Majsa Lapnyomda vezetője elmondta: a Kozma Huba nevéhez fűződő Beszélgetőkönyv hagyományait folytatja a MajsaInfo kiadványa. A kiadó, Sebestyén István pedig kiemelte: a majsaiakra jellemző, hogy figyelmek egymásra, értékelik a másik teljesítményét, eredményeit, és sokan ragaszkodnak gyökereikhez, még azok közül is, akik már nem itt élnek.

A bemutató második részében némi harapnivaló mellett kötetlenebb formában zajlottak a beszélgetések.

A Sebestyén István és Juhász Krisztina által szerkesztett kötet megvásárolható lesz a nagyobb forgalmú újságárusító helyeken.

Forrás: majsa.info.hu

A kötet a Beszélgetőkönyv folytatásaként készült: új szerzők, új arcok, új értékek. A könyvtár helytörténeti gyűjteményét gazdagítja, mindenki számára kölcsönözhető.

Kellemes olvasnivaló helyi ismerőseinkről – másképpen.

thumb majsaiarcok2016 4 thumb majsaiarcok2016 5 thumb majsaiarcok2016 6

thumb majsaiarcok2016 7 thumb majsaiarcok2016 8 thumb majsaiarcok2016 9

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022