2014. június 12. Hujder Adrienn (Spirit Bliss) volt a vendégünk

Nyomtat
 thumb 1  Bár csak a beszélgetés végén tudtuk meg, miért pont ezt a beszélő, írói álnevet választotta (Spirit Bliss - első történetei egyikének neveiből összeolvasztva) a fiatal írónő, az Ünnepi Könyvhét rendezvényének végére azok is találónak találták, akik nem mozognak olyan otthonosan ebben a sajátos fantáziavilágban. Hogy vendégünk megnyíljon, mindent elmeséljen, és minden kérdésre válaszoljon, kellettek a felkészült, könnyed beszélgetőtársak: Dr. Törökné Kuklis Edit könyvtáros és Farkas Hajnalka.

 Megtudhattuk, hová vezet, ha egy diák „kreatívan” unatkozik az órán (azt inkább ne fedjük fel, melyik volt ez az óra...). Tetszett az iskolatársaknak, hát folytatta. 16 évesen színdarabot írt (A pokol járatai), bekerült a győztesek közé egy pályázaton, Kaposvárott elő is adták alkotását. Kezdetben fanfictionök (Pl. Merengő - Harry Potter-oldal) írásával egy már „létező” világba álmodta meg történeteit, majd befejezte első saját regényét (Árnyékvilág), amivel teljesült a nagy álom: azonnal kiadót is talált (Könyvmolyképző).

Szerényen erősségének nevezi, hogy „csavaros” az agya, meglepő dolgokat talál ki és képes az izgalmat fenn is tartani. Az önfejlesztéshez sokat olvas más íróktól, és olvasás közben próbálja az olvasói és az írói ént szétválasztani. Szereti a kritikákat, nemcsak azért, mert többnyire pozitívakat kap, hanem mert az érdemi  negatív kritikákból tanul, ezek segítenek, a rosszindulatú kritikákat pedig megtanulta kezelni.

Több műfajban kipróbálta, kipróbálja magát: romantikus krimi (Árnyékvilág trilógia), fantasy (Démoni érintés trilógia, a 3. kötet ősszel jelenik meg), romantikus regény (jelenleg 4 könyvön dolgozik).

Nagyon szívesen lenne szerkesztő, hogy a kezdő írókkal foglalkozhasson, már most is sok szárnypróbálgató tollforgatónak segít a kibontakozásban. Várja a további jelentkezőket….

Spirit Bliss eddig megjelent regényei:

Árnyékvilág trilógia - romantikus krimisorozat (Árnyékvilág, 2010. ;  Árnyékvilág 2.- Kígyók sziszegése, 2011. ; Árnyékvilág 3. - Mennydörgő némaság, 2013)

Démoni érintés 1. - A múlt árnyai (2012, fantasy)
Démoni érintés 2. - A jövő árnyai (2012, fantasy)

Könyveiből könyvtárunkban is kölcsönözhetnek köteteket az érdeklődők, bővebb információk az írónő hivatalos oldalán  www.spiritbliss.hu találhatók!

Köszönjük a Kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusainak, hogy lehetővé tették a diákok megjelenését!

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 9

thumb 10 thumb 11 thumb 12