www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2013 Egy éves születésnapját ünnepelte a Városi Könyvtár családbarát közössége a BABAKUCKÓ!!!
 
 

Egy éves születésnapját ünnepelte a Városi Könyvtár családbarát közössége a BABAKUCKÓ!!!

Nyomtat
thumb 7 

Közel ötven fővel ünnepelhettünk, aprókkal és pocaklakóval, kispapával és sok-sok boldog anyukával. Az elmúlt egy év eseményeit elevenítettük fel, hiszen az idő nemcsak a vezetőknek hozott változásokat, hanem a babák, családok, hölgyek életében is. Lettek új kismamáink és elköszönő édesanyák éppúgy, mint karon ülő csecsemőből bátran lépegető picur. Sokan visszamentek dolgozni, és óvodások lettek gyermekeik. Az idő múlását ezek az értékes pillanatok is jelzik  … csecsemőből  bölcsikések, óvodások lesznek, az édesanyákból pedig - fő élethivatás mellett - dolgozó nők.  

 Az élet viszont a folytonosságától is szép, kapunk új csodákat: újszülötteket, kismamákat, kispapákat, nagyszülőket. És ez így van rendjén. Jó közösségben, meghitt környezetben összetartozni, megélni az első éveket együtt nagyon erős kötelék. Ennek ad otthont immár egy éve a könyvtárunk, Fülöpné Kiss Katalin védőnő, Balog Katalin megbízott könyvtárvezető és dr.Törökné Kuklis Edit könyvtáros-játszótárs alapításával és vezetésével. Szakmai beszélgetések, egyedi, személyre szóló tanácsadások mellett hancurkázós babairodalom és BIRODALOM is segítette az együttlétek családi hangulatát megteremteni. Kirándulásokat tervezgettünk, játszótéri és szabadidős együttléteket uszodába, állatkertbe, vadasparkba éppúgy, mint egy-egy csajos-kimenős napot. Szomszédolósat az ország BABAKUCKÓIVAL, családi babasétát és stafétaversenyeket, gasztronapokat vagy felvilágosító és szűrőprogramokat.

A gyermekek fejlesztését, mozgását szem előtt tartva gyógytornász, természetgyógyász, gondozónő, szülész, gyermekorvos,védőnők,családterapeuta pszichológus , logopédus, óvodapedagógus is mellénk állt. Kitaláltuk a BABABÖRZÉ-t, ahol cserebere alapon ki-ki adta-vette-vitte portékáját, a babakocsitól a ruhácskákig. A családbarát program értéke és szellemisége - ahogyan az alapító iratunkban rögzítettük - elérte célját. Gyönyörű lógónk mellett olvasható a klub közösségi oldalán.

Eme értékek ígéretének és gondozásának útján haladva, köszönték meg a kuckósok a leköszönő alapítók munkáját: köszönet Fülöpné Kiss Katalin védőnőnek és dr.Törökné Kuklis Edit könyvtárosnak, akik tisztüknél fogva tiszteletbeli tagok maradtak. Egyúttal a folytonosságot és a jövőt biztonságos kezekbe adták, hiszen Balog Katalin könyvtáros vezeti tovább a BABAKUCKÓT Csányi Éva és Balog Ildikó vezetőségi tagok - édesanyák segítségével. A BABAKUCKÓ egy éves történelmét megírtuk, megéltük, a meghitt pillanatokat babafotók albumaiban nézegethetjük. Őrizzétek, gondozzátok tovább, hiszünk a fiatalok lendületében, a közösség teremtő erejében és a sok megismételhetetlen pillanatban, ami az elmúlt egy évet immár emlékké formálta. Együtt lenni jó!

 EGY CSEPP EMBERKE! Emlékeztek? Az ÉDESANYÁK hegyeket tudnak megmozgatni!  A világot, az életünket jobbá formálni az édesapák segítségével.  Ahogyan a vers szól:

„…ha a gyermek együtt él a biztonsággal, megtanul  hinni önmagában.

Ha a gyermek együtt él a barátsággal, megtanulja a világ olyan hely, ahol jó élni.

 Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel, megtanulja, hogyan találjon lelki békét.”

A születésnapot méltó ünnepség zárta. Minden Kuckótag egységes ’formaruhát’ kapott ajándékba, a Babák ’kuckós golyóstollat’ kaptak emlékbe (leköszönő Editke jóvoltából). A nap fénypontja pedig egy hatalmas csoki torta volt marcipán babakuckóval a tetején, a Kiskunmajsai Zefír Cukrászda felajánlásaként.

Köszönet illeti Csendes Gábort és Családját a mesés díszletekért és Csányi Évit a szervezésért!

Györffy Gabriellának, a könyvtár igazgatójának pedig köszönjük a Babakuckó klub hagyományának ápolását, folytatását!

 Balog Katalin Babakuckó Vezető és könyvtáros

 Kiskunmajsa, 2013. október 29.

thumb 1 thumb 2 thumb 3

 thumb 5 thumb 6 thumb 7

thumb 8 thumb 10 thumb 11 

thumb 12 thumb 13 thumb 14 

thumb 15 thumb 17 thumb 19

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022