www.vkmajsa.hu

 
 
 
 

Az én könyvtáram

Nyomtat
 

A Könyvtári Levelező/Lap májusi számában jelent meg ezzel a címmel pályázati felhívás a könyvtári szaklap és a Móra Kiadó kezdeményezésében.  A könyvtárak gyereklátógatóit kérték fel rajzok, fotók, írások készítésére saját élményeik alapján.

A kiskunmajsai Városi könyvtár is csatlakozott a pályázathoz. Több mint 50 rajz készült kiskunmajsai és kistérségi gyerekek által, akik zömében a könyvtár II. Nyári Olvasótáborának lakói voltak.

Köszönet illeti Balog Katalin megbízott vezetőt és dr. Török Lászlóné Editke könyvtárost, akik felkarolták a kezdeményezést, és foglalkoztak a gyerekekkel. Az alkotások kiállításra kerültek, és a mai napig megtekinthetők a könyvtárban. A helyi zsűri tizenegy rajzot választott ki, hogy a szerkesztőségbe kerüljön. A mi legjobbjaink: Csík Borbála, Gál Marcell, Hunyadi Lili, Kertész Izabella, Kertész Karina, Provics Lili, Szabó Vivien, Szabó Zsófia, Szűcs Alexa, Vékony Regina, Zelei Janka. November 18-ig lehetett beküldeni pályamunkákat. A határidőig az újság a mi gyerekeink rajzaival is reklámozta a pályázatot. Kertész Izabella, Szabó Vivien és Szabó Zsófia rajza többször is megjelent a Könyvtári Levelező/Lap számaiban. A várva várt eredményt a decemberi számban közölték. Kertész Izabella első helyezett lett az I. korcsoportban.

Gratulálunk, és örülünk a sikerének! Őt és tíz társát szeretettel várjuk a január 26-án du. 2-kor megrendezendő díjkiosztóra. Egyúttal természetesen hívunk minden kedves érdeklődőt is a rendezvényre, ahol a díjkiosztó ünnepség mellett sor kerül a Mesemondók Kistérségi Találkozójára is.A Városi Könyvtár dolgozói 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022