December 15-én egy esős nap végén, amikor azért a majsai sár - a spanyollal ellentétben - nem nehezítette mázsás súlyúvá a vendégek csizmáját, a Városi Könyvár Bemutatjuk című sorozatának vendége Balázsné Franciska volt. Valóban lélekemelő élménybeszélgetés részeseivé váltak azok az érdeklődők, akik kíváncsiak és nyitottak voltak az El Camino zarándokutat végigjárt előadó igaz történetére. Balog Katalin és Dr. Török Lászlóné felkészült és érzékeny beszélgetőtársakként kérdezték Franciskát az út részleteiről.

Hangulatkeltésként egy idézetet hallgattunk meg Sándor Anikó : El Camino - Az Út, ami hazavisz című könyvéből, Dr. Törökné Edit értő és érző tolmácsolásában.

Franciska magával ragadó egyénisége, élvezetes előadásmódja és humora 2 és fél órára odaszögezte több mint 100 fős hallgatóságát a székekhez.

Mindjárt az elején felhatalmazta a közönséget, hogy szabad nevetni, és ezt az emlékek felidézése közben Ő maga is gyakran megtette, mindezt öniróniával fűszerezte.

Családjának és két barátnőjének köszönte meg, hogy soha nem korlátozták a „hóbortjaiban”. Az El Camino során is sokan erősítették, SMS-ben biztatták, nagyon sokat jelentettek számára ezek az itthonról érkező jelek.

A közönség soraiban ülő fiai büszke kópésággal hallgatták, gyönyörű kisunokája Vilma pedig még nem is tudja, hogy nagymamája naplót is írt az Útról, és azt egyetlen példányban az ő számára szándékozik majd kiadni.

Megtudtuk, hogy régóta érlelődött már benne a Camino gondolata, aztán jelet is kapott, hogy most kell indulnia. Franciska az a zarándok, aki kétszer kezdte el a Caminot. Ugyanis már az első napon kiderült, hogy nagy hiba volt 17 kg-os hátizsákkal elindulni, ezt a súlyt nem bírja cipelni, 2 km után vissza kellett fordulnia. De Ő nem az a típus, aki feladja. Másnap újra nekivágott.

Több millióan végigjárták már Spanyolországban Szent Jakab-útját, amely mára egy kiépített útvonal, többségében földút, jelekkel ellátva, melyeket követni kell. A zarándokok pecséteket gyűjtenek az „útlevélbe”, amely alapján aztán a végén Santiago de Compostelában kiállítják a névre szóló igazolást, ami azt bizonyítja, hogy a tulajdonosa gyalogosan járta végig a Caminot. Franciska féltve őrzött dokumentumait és emléktárgyait az érdeklődők meg is tekinthették.

El Camino – az út, gyalogút testi gyötrelmekkel és lelki út vívódásokkal, melyek összefonódnak, a lélek segíti a testet. Egy alázattal viselt út, melyet egyedül járnak végig a zarándokok, de még sincsenek soha egyedül.

Számtalan érdekességet megtudtunk, humoros történeteket, találkozásokat magyarokkal is. Amikor a Caminot járja, tényleg minden ember egyforma, bármilyen korú vagy nemzetiségű.

Franciska elmondta, hogy az út során sem szomorú nem volt, sem egyedül nem érezte magát soha. Barátságok, őszinte, mély kapcsolatok szövődtek, titkokat beszéltek ki magukból az emberek.

Megosztotta a hallgatósággal a fizikai megpróbáltatásait is. Reggel 6 órakor el kellett hagyni a szálláshelyeket, amelyek nagyon egyszerű tömegszállások, matracok a földön, nem éppen tiszták. Az úton mindenki megbetegszik, ez Franciskával is megtörtént, de a zarándokok egymást segítik a bajban: rengeteg szeretetet, törődést kapott, meggyógyították, és folytatni tudta az útját. De Ő is segített, sőt híre ment, hogy van egy magyar asszony, aki mindenkin segít. Nem érti, hogy történhetett, de neki nem volt hólyag a lábán, ezért úgy alakult, hogy lábakat gyógyított.

Eljutott a megbocsátásig és a felismerésekig: Ha bajba kerülsz, segítséget kapsz, és te is tudsz adni. Milyen kevés kell az élethez, az örömhöz és a boldogsághoz: biztos, hogy nem anyagi dolgokból áll, hiszen tárgyakban mérve egy hátizsákban elfér. A lélekút során az ember megtanulja tisztelni önmagát is.

Karcos realizmussal lebbentette fel a fátylat a csodákról: Szent Jakabhoz intézett imáiról, kéréseiről, a „segítségről”, amely egy rövidnadrág formájában érkezett, és a „büntetésről”, ami egy éjszakai pincefogságot jelentett.

A bemutatott személyes fotóanyag Franciska közvetlen, átélhető kommentálásával azok számára is élmény nyújtott, akik inkább az út földrajzi, reális részére voltak kíváncsiak, és azoknak is, akik a lelkiekre: elhagyott, szakadt bakancsok, barátokká vált útitársak portréi, összeölelkező, nevető, érezhetően boldog emberek, katedrálisok, szivárványok, végtelenbe vesző utak.

Franciska nemcsak kétszer kezdte el, hanem kétszer is fejezte be a Caminot, ugyanis úgy érezte, neki még mennie kell tovább, egészen az Atlanti-óceán partjáig, Finisterre-ig, ahol a Camino 00-ás kilométerköve található. Ott ért véget számára az út, lelkileg és fizikailag is,

33 nap után, ahol a ködben, a szikla peremén elkészült az utolsó fotó. „Ez volt az én végcélom, ahová a Teremtő vezérelt mellém egy lengyel fiút…”

Megtaláltad az utad? – hangzott el az utolsó kérdés.

„Inkább lezártam, önmagammal voltam, a gondolataimat rendbe tettem, és ez a rend egy másik, itthon következő útnak a kezdete. Mivel az úton van időd önmagadra, ezután változik meg az életed.”

A beszélgetés végén Dr. Törökné Edit ShirleyMacLaine : Camino – A lélek utazása című könyvéből olvasott fel néhány megrendítő, de egyben megerősítő gondolatot.

A hallgatóság azzal az érzéssel távozhatott, hogyha mi magunk fizikailag soha nem is jutunk el Santiago de Compostelába, és a 870 km-t Kiskunmajsa utcáit róva tesszük meg, akkor is elleshettük a zarándokok néhány titkát, és meríthetünk erejükből a mindennapokban.

Aki többet szeretne tudni El Caminoról, a Városi Könyvtárból kikölcsönözheti a következő könyveket:

Sándor Anikó : El Camino – Az Út, ami hazavisz

ShirleyMacLaine : Camino – A lélek utazása

Tolvaly Ferenc : El Camino – Az út

Zarándokhelyek képekben

A rendezvény lezárásaként Balog Katalin könyvtárvezető megköszönte az egész éves bizalmat a könyvtár intézménye iránt, az olvasók hűségét, vendégeinknek a rendezvények látogatását, az oktatási intézmények partnerségét, előadóink megtisztelő együttműködését.

További köszönetünket fejezzük ki médiapartnereinknek: Catel a független média, Majsai Közlöny, Kunsági Hírlap, Majsainfo.hu, Konecsni György Kulturális Központ, Dózsa György Gimnázium, valamint Csuka Tibor tanár úr és Csorba László közreműködését.

a Városi Könyvtár Dolgozói