www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2011 Óh Te gyarló emberiség
 
 

Óh Te gyarló emberiség

Nyomtat

 

thumb_3

2011. szeptember 15-én a Városi Könyvtár Olvasó Sarok sorozatának vendége Kakas József volt, aki Óh Te gyarló emberiség című könyvét mutatta be a kiskunmajsai közönségnek.

A rendezvény házigazdája, a szerző beszélgetőpartnere  Nyerges Benjamin volt, aki igazgatóhelyettes a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban és történelemtanár. A hangulatos beszélgetés Józsi bácsi életéről, világlátásáról szólt. Elmesélte az életében megtörtént megrendítő és csodás eseményeket. Hogyan süllyedt a világ futásával együtt a kárhozatba és miként hajolt le hozzá Isten és tette áldottá az életét. A most 85 éves szerző így ír a könyv fülszövegében magáról: „Rosszul érint, ha engem dicsérnek. A sorsom nem volt mindig kíméletes, de oly nagy kincset találtam, melyért, kellene, újból vállalnám az összes szenvedést. Aki olvassa e sorokat, megérti titkomat, sőt talán részt is kér a kincsekből! Mind igaz!” Ezekből a kincsekből kaptak Józsi bácsi tisztelői, akik elfogadták a meghívást a rendezvényre. Valóban nagy élmény volt! A könyv megvásárolható a Városi Könyvtárban (Fő u. 62.) 1500 Ft-os áron.

a Városi Könyvtár Dolgozói

thumb_1 thumb_2 thumb_3

thumb_4 thumb_5 thumb_6

thumb_7 thumb_8 thumb_9

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, a Majsai Közlöny Kiskunmajsa Város Hivatalos Lapja, a Kunsági Hírlap, a Petőfi Népe, a Kecskeméti Est, a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatását!

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022