Az ólombetűtől az internetig

Nyomtat
thumb 7

Izgalmas sajtótörténeti előadásnak voltak részesei azok, akik április 28-án ellátogattak a Városi Könyvtárba. Tapodi Kálmán újságíró Az ólombetűtől az internetig címmel tartott előadást a helyi sajtó történetéről.

 

Tapodi Kálmán Kiskunmajsán született 1964-ben. Az általános és középiskolát Majsán végezte, majd az újságírással és fotózással kezdett foglalkozni. Az újrainduló Kun-Majsa újság szerkesztője lett a ’90-es években, majd a megyei laphoz került. A Petőfi Népe területi szerkesztőjeként dolgozott Kiskunhalason 2006-ig. 2007. január 15-től a lap főszerkesztő-helyettese lett Kecskeméten. 2007-ben Szalézi Szent Ferenc-díjjal tüntették ki. (A kecskeméti Porta Egyesület római katolikus munkacsoportja II. János Pál pápa sajtóval foglalkozó enciklikája nyomán 2002-ben hozta létre a Szalézi Szent Ferenc-díjat, amelyet a média azon képviselői vehetnek át évről évre, akik tevékenységükkel, áldozatos munkájukkal maguk is hozzájárulnak a katolikus közösség lelki életének gazdagításához.) Jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat sajtóreferense.

Az előadás rövid történeti visszatekintéssel kezdődött: 1897-ben jelent meg először a Majsa és Vidéke újság, majd következett a Kun-Majsa, a Kiskunmajsai Hírlap, a Kiskunmajsai Vörös Újság, végül a Kunsági Hírlap 1944-ig. A rendszerváltás után újjáéledő helyi sajtó, az Új Kun-Majsa egykori szerkesztőjeként mesélt a lapindítás nehézségeiről, tanítómestereiről: Brecska Attila nyomdász, Gazsó Ferenc és Zelei Mikós újságírók, Csada Gábor gyógyszerész (a tördelésben segített).

Bemutatta az újság formai változásának történetét. Érdekes fotókat is mutatott pl. a szovjet emlékmű lebontásáról, iskolai ünnepélyekről. Szerkesztője volt a Szanki Kisbírónak, a Majsán megjelent Hazabeszédnek és számos könyvnek pl. Majsai beszélgetőkönyv, Régi idők majsai focija stb. Elmondta, hogy a helyi újságban azért kell nagyon megfontoltan megírni a cikket, mert másnap számon kérik az utcán. A sajtóban megjelent fotói rangos díjban is részesültek már. Meggyőződése szerint a jó fotó 90%-ban fejben születik, 10 % a technika. Beszélt az országos sajtóról, a hagyományos újságírás egyre lehetetlenebb helyzetéről, a támogatóktól való függésről, a mindent elárasztó bulvárról.

Az előadás végén néhány jól sikerült fotóját mutatta be, amelyek riporteri útjain készültek pl. egy erdélyi cigánytelepen vagy a csíksomlyói búcsún. Az előadásnak indult program hangulatos beszélgetésként ért véget.

thumb_1 thumb_2 thumb_3

thumb_4thumb 5   thumb_6

thumb_7 thumb_8 thumb_9

thumb_10 thumb_11 thumb_12

thumb_13 thumb_14  thumb_16

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, a Majsai Közlöny Kiskunmajsa Város Hivatalos Lapja, a Kunsági Hírlap, a Petőfi Népe, a Kecskeméti Est, a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatását!

A program Kiskunhalas Város Önkormányzatának "A kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai a minőségi szolgáltatásokért" című nyertes konzorciumi projektje keretében jött létre.

A projekt kedvezményezettje: Kiskunhalas Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Kiskunhalas Város Önkormányzata, Harkakötöny Község Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Kelebia Község Önkormányzata, Kisszállás Községi Önkormányzat, Zsana Község Önkormányzata, Tompa Város Önkormányzata.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja