Böszörményi Gyula volt a vendégünk

Nyomtat

„Bármilyen mély volt az álmuk, mind megérezték, hogy valami elkezdődött, valami megtörtént, s valami más felébredt.”
(Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók)

A Böszörményi-találkozóra készült könyvjelző szövege a rendhagyó irodalomóra mottója is lehetne egyben. Mert azok a felsősök, akik kíváncsiak voltak Böszörményi Gyulára, nagyon sokat kaptak ezen a délelőttön. Emberségből, humorból, emberi tartásból és kitartásból. A József Attila-díjas író közvetlen stílusával - a könyveiben leírt varázslatok után - személyesen is elvarázsolta a jelenlevő diákokat, akik először megszeppenve hallgatták, majd felbátorodva egyre jobban belelendültek a találkozás hangulatába. Dedikáltattak is. Volt, aki 2 vaskos kötetet is. Hálásak lehetünk Olga Néninek, aki a sokat betegeskedő, csak tévéző gyereket furfangos praktikákkal rávette az olvasásra. S a későbbi író lassan rádöbbent, hogy az „igazi mozi” az olvasás: az elkényeztetett agy a készen kapott ingerek helyett betűkből kalandot varázsol.

Böszörményi Gyula tizenévesen kezdte az írást, volt béríró álnéven, írt sikeres műveket (Kucó, az Élet és Irodalom, Ifjúsági Magazin és más folyóiratok hasábjain megjelent novellák, írások, a nagy sikerű Űrgammák sorozat forgatókönyve, stb.), de igazi áttörést Müller Péter Sziámi, a barát ötlete hozott. Böszörményi Gyulából MTI-hír lett, amikor a Gergő és az álomfogók című meseregény 2002-ben megjelent. Hétfőn került piacra a kötet, és csütörtökön már nem volt belőle. A kötetet követte a folytatás, s még számos ifjúsági kötet. Az író sajátos humorára jellemző, hogy azt szeretné, ha betiltanák a könyveit (ami 2 éve meg is történt egy gimnáziumban – persze az igazgatói szándék ellenére minden diák a sátánistának kikiáltott kötetet olvasta). De semmiképp sem szeretne kötelező olvasmány lenni.
A könyvtár vendégkönyvébe ezt írta: „Köszönet a meghívásért, a kedvességért és sok mosolyt kívánva  a könyvtár olvasóinak, dolgozóinak és a helyi manóknak, koboldoknak, lidérceknek (mert érezhető a jelenlétük): Böszörményi Gyula

Köszönjük szépen Felföldi Margit (Arany Iskola, Óvoda és Bölcsőde) és Gál Katalin (Szent László Általános Iskola - Jászszentlászló) tanárnőknek, hogy elhozták diákjaikat a találkozóra!

https://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-1.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-2.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-3.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-4.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-5.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-6.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-7.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-8.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-9.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/boszormenyi-10.jpg

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, Új Kun-Majsa, a Rádió Majsa valamit a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatását!

A program Kiskunhalas Város Önkormányzatának "A kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai a minőségi szolgáltatásokért" című nyertes konzorciumi projektje keretében jött létre.

A projekt kedvezményezettje: Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Kiskunhalas Város Önkormányzata, Harkakötöny Község Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Kelebia Község Önkormányzata, Kisszállás Községi Önkormányzat, Zsana Község Önkormányzata, Tompa Város Önkormányzata.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja