Anyatejes Világnapi Rendezvény

Nyomtat
thumb anyatejesvilagnap 4

2017. 10. 27-én, pénteken 10 órától került megrendezésre a kiskunmajsai Védőnői Szolgálat szervezésében az Anyatejes Világnapi rendezvény, amelynek célja volt felhívni az édesanyák, a várandós kismamák és a családok figyelmét a csecsemőtáplálás legoptimálisabb módjára, a szoptatásra. 

 Rendezvényünket megjelenésével megtisztelte Rávai Mónika, alpolgármester asszony, Váradiné Balogh Piroska bölcsőde vezető, Terjékné Pelikán Csilla konduktor is.

Helyszínül a Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár szolgált. Ezúton is köszönetet mondunk az intézmény valamennyi dolgozójának, a lehetőségért, a segítő támogatásért. A könyvtárban működik egy gyermekrészleg is, ahol a csecsemők és kisgyermekek különféle játékokkal is játszhattak a rendezvény ideje alatt.

Mottónknak az „Olyan a szoptatás, mint egy gomolyag fonal, amellyel körbetekerem a gyerekem. Minél többet tekerek rá, annál messzebb mehet el tőlem később, hiszen a fonal mentén biztosan visszatalál hozzám. Mint a mesében”-t választottuk, Detre Imolától.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az UNICEF-fel karöltve 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világ hetévé, amelynek ajánlásában szerepel a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatás.

·         A rendezvényen a védőnők nevében Béresné Tóth Mária köszöntötte a jelenlévőket, majd az anyatej pótolhatatlanságáról, élettani, gazdasági és társadalmi jelentőségéről is beszélt.

·         Ezt követte Fülöpné Kiss Katalin (gyeden lévő védőnő édesanya) színes élménybeszámolója. Szakemberként mesélt arról, hogyan készült várandósként a szoptatásra, valamint, hogy szülés után miképpen alakult kisfiának az anyatejes táplálása.  

·         Ezután Faragóné Gyöngyösi Andrea (hordozási tanácsadó) tartott előadást a hordozás jelentőségéről, módszereiről és az anya-csecsemő közötti kapcsolat jótékony hatásairól. A rendezvény végén ki is lehetett próbálni a különféle hordozási eszközöket.

·         Hamza Barbara (zenepedagógus) következett ezután, aki beszélt a Mazsi torna szerepéről, játékos képességfejlesztő hatásáról kisgyermekkorban. Elmondta, hogy a gyermekversek, mondókák kitűnő érzékszervi stimulánsok, hiszen egy időben hatnak több érzékszervünkre is, halljuk, látjuk, eljátsszuk azokat. Végezetül bemutatta, hogyan is zajlik egy ilyen foglalkozás mondókák, énekek, bábok és fuvola segítségével.  Pillanatok alatt elvarázsolta a csöppségeket és minket is.

·         Befejezésképpen értékes tombolanyeremények kisorsolására került sor, melyet ezúton is köszönünk a támogatóinknak.  

·         Zárásként a Védőnők saját készítésű, egészséges és különleges büfével kedveskedtek a résztvevőknek, kötetlen beszélgetéssel, személyes tanácsadással fejeződött be az ünnepség.

És akik támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény: Balzsam Patika, Bayer Hungária Kft., Gólyás Bababolt-Kiskunmajsa, Kígyó Patika, Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár, Majsa Patika és VESZTERM Bt.

Köszönettel: Majsai Védőnők

thumb anyatejesvilagnap 1 thumb anyatejesvilagnap 2 thumb anyatejesvilagnap 3

thumb anyatejesvilagnap 4 Hamza Barbara, Faragóné Gyöngyös Andrea thumb anyatejesvilagnap 6

thumb anyatejesvilagnap 7 thumb anyatejesvilagnap 8 thumb anyatejesvilagnap 9

thumb anyatejesvilagnap 10 thumb anyatejesvilagnap 11 thumb anyatejesvilagnap 12

thumb anyatejesvilagnap 13 thumb anyatejesvilagnap 14 thumb anyatejesvilagnap 15