www.vkmajsa.hu

English  German  French 
 
 
Címlap: Események, rendezvények Lukács Sándor volt a vendégünk
 
 

Lukács Sándor volt a vendégünk

Nyomtat

Lukács Sándor: Addig néztem

Addig néztem, míg elnyelt a virág,
azóta illatos kelyhében lakom,
szirmával együtt ébredek,
s ha csukja, csukom én is az ablakom.

Csak szó. De szépen összeszerkesztve: költészet. Bordó papír, ezüst szalag, ezüstszínű toll: kellékek. Ezek együtt: tárgyba vésett költészet, emlék. Ő írta, mi készítettük. Ezt vihették haza azok, akik Lukács Sándor Jászai Mari-díjas érdemes művész és költő saját verseiből és az ihlető történetekből összeállított estjére eljöttek.

S mit vihettek még haza?

A Vígszínházat. Másfél órára beköltözött hozzánk a nagymúltú színház. Mert a versek ürügyén - ihletőként is - előkerültek a nagy nevek, a nagy elődök, régi játszótársak (nem sorolom fel őket, ahogy ő is félbehagyta, mert senkit nem szeretett volna kihagyni - még a portást, ügyelőt sem).

Anekdotákat. Pl. Ruttkai Éváról, aki a délutáni előadás után még jelmezben, a szintén jelmezes művész urat autóba vágva száguldott a kórházba, hogy Lukács Sándor még az esti előadás előtt láthassa újszülött fiát.

Az elindítók alakját: apa - az életben, Várkonyi Zoltán - a színészetben, Kálnoky László - a költészetben.

Gyermekkori emlékeket. Pl. egy gyerekkori ünnepség után Lukács Sándor megkérdezte apjától: "Téged ennyire szeretnek? Miért kiabálta mindenki: Éljen apád?" (Persze "Éljen a párt!" hangzott fel - ez a történet ihlette a Majomünnep című verset.)

Egy embert. Aki pontosan érkezett, aki dedikált, aki türelmes volt, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, és aki minden rezdülésre reagált. S aki nagyon meglepődött, amikor egy volt diáklány - ma már anyuka - elérakta szépen szerkesztett füzetét, benne a Pajtás újság címlapján mosolygó ifjú Lukács Sándorral. Dedikálta is: "Lukács Sándor ... a mostani."
Művész Úr! Mi ezt az estet írtuk arra a könyvjelzőre. S nagyon vigyázunk rá!
Györffy Gabriella

Köszönjük a Catel a független média, www.majsainfo.hu, Új Kun-Majsa, és a Rádió Majsa támogatását!

A program Kiskunhalas Város Önkormányzatának "A kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai a minőségi szolgáltatásokért" című nyertes konzorciumi projektje keretében jött létre.

A projekt kedvezményezettje: Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Kiskunhalas Város Önkormányzata, Harkakötöny Község Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Kelebia Község Önkormányzata, Kisszállás Községi Önkormányzat, Zsana Község Önkormányzata, Tompa Város Önkormányzata.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

http://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs1.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs2.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs3.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs4.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs5.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs6.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs7.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs8.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs9.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs10.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs11.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs12.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs13.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs14.jpghttp://www.vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/lukacs15.jpg

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

 
 
 
 
left direction
right direction
D. Tóth Kriszta 2010-ben
Böszörményi Gyula 2010-ben
Balázs Géza 2010-ben
V. Kulcsár Ildikó 2010-ben
Lukács Sándor Jászai Mari-díjas érdemes művész és költő 2010-ben
Kornis Mihály író 2008-ban
Darvasi László író, publicista és Balog József újságíró 2008-ban
Popper Péter író, pszichológus 2007-ben
Tóth Krisztina költő-író 2007-ben
Nemere István író 2007-ben
Schäffer Erzsébet író, újságíró 2007-ben és 2006-ban
A Lyra együttes 2005-ben, 2004-ben és 2001-ben