www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Őszi foglalkozások a Városi Könyvtárban
 
 

Őszi foglalkozások a Városi Könyvtárban

Nyomtat
 thumb oszifoglalkozas 5

A második foglalkozáson a Móra Iskola diákjai már otthonosan is mozogtak könyvtárunkban.

 

 Az ismerkedés során az is kiderült, voltak már néhányan könyvtárunkban versmondó vagy éppen mesemondó versenyen .

Erről az élményről meséltek miközben az őszi évszak színpompás kavalkádjából merítve készítettünk rajzokat, nem is akármilyeneket!

Ahogyan a természetben a fákról lehulló színesebbnél színesebb faleveleket, diót, mogyorót, gesztenyét összegyűjtve felhasználták a gyerekek a rajzaikhoz – az meseszerű volt.

A szép alkotások méltán kerültek a gyermekrészleg csipesztárlatába, ahol az őszi szünetben is megcsodálhatták a látogatók.

Minden kis részvevő egy-egy könyvvel gazdagodva mehetett haza.

A könyvtárosoknak is jutott az őszi aranyló napfényből – hiszen könyvekkel a kezükben boldog gyerekekkel találkozhattunk ma is. Köszönet érte.

Várunk további osztályokat, óvodás és iskolás csoportokat foglalkozásainkra.

Felhívásunk és kínálatunk a honlapunkon illetve közösségi oldalunkon is megtalálható.

Telefonos bejelentkezés:

07 77 481 -630

Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.  

Képgaléria:

thumb oszifoglalkozas 1 thumb oszifoglalkozas 5 thumb oszifoglalkozas 6

thumb oszifoglalkozas 7 thumb oszifoglalkozas 8 thumb oszifoglalkozas 9

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022