www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Téli mesék és néphagyományok
 
 

Téli mesék és néphagyományok

Nyomtat
 thumb telifoglalkedit20151210.2

Téli mesék és néphagyományok… címmel folytatódik december hónapban a könyvtár által meghirdetett programsorozat. A gyermekirodalom segítségével, versekkel, mondókákkal, mesékkel, dalokkal megidéztük Szent Miklós ünnepét, azaz Mikulás napját 2015. december 10-én. 

Körjátékokkal, szerepjátékokkal pedig az advent ünnepét, jelentőségét a kis Jézuska megszületését.  Képes albumok, szépen illusztrált könyvek segítségével: A Három Királyokat, mint Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Olvastunk meséket és történeteket Betlehemről, amiről gyönyörű dalokat és szebbnél-szebb verseket adtak elő a Bóbita csoport gyermekei. Megilletődve álltak meg a könyvtárlátogató felnőttek éppúgy, mint kisgyerekes családlátogatóink, akik csendes nézőként kaptak élményt az óvodások ünnepi előadásából. A Mesebirodalomban pedig a kis kézműves műhelyünkben mindenki elkészíthette képzeletbeli karácsonyfáját, melyeket képeslapként hazavihettek az apró kezek tulajdonosai.

A könyvtárosok is kedveskedtek a foglalkozásból ünnepi előadássá kerekedett műsorhoz.

Mindenki kapott egy-egy általunk készített kézműves fenyődíszt –emlékül.

Köszönjük a NAPSUGÁR ÓVODA BÓBITA csoportjának az élményt, mellyel a gyermekfoglalkozásunkat és látogatóinkat megajándékozták.

Képeink:

thumb telifoglalkedit20151210.3 thumb telifoglalkedit20151210.4 thumb telifoglalkedit20151210.8 

thumb telifoglalkedit20151210.10 thumb telifoglalkedit20151210.11 thumb telifoglalkedit20151210.14 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022